Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

BARCSAY ISKOLA

Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
2000 Szentendre, Kálvária út 18.

Városunk önkormányzata idén is meghirdette Eleven Örökség címen a városi helytörténeti vetélkedőt. A versenyt a szentendrei általános iskolák és kisgimnáziumok 7. évfolyamos diákjai számára írták ki. A megmérettetés 5 fordulóból állt, melyek jelentős részben élményszerű szituációs játékokból, keratív, önálló gyűjtőmunkán alapuló feladatokból álltak. Iskolánként 8 fő vett részt minden fordulóban. A vetélkedő 2017. novemberében indult és az utolsó forduló idén májusban zárult. A Barcsay Jenő Általános Iskola csapata a 4. helyezést érte el, így 40.000 forint díjazásban részesült az iskola. A csapat tagjai: Metka Fruzsina, Glavaski Andrej, Nyikonyuk Gergő, Kikilai Virág, Kovács Botond, Kiss Kamilla, Boczor Kincső, Fodor Szonja Napsugár, Lázár Emese, Vieland Anna, Molnár-Karsa Virág, Orbán Samu, Fiál-Varga Áron, Mohácsi Zsófia.

Gratulálunk az eredményhez!

2018. május 2-án és 3-án tartották városunkban a körzeti atlétika többletpróbát. A megmérettetés helyszíne az Altiszti Akadémia volt. Az esemény nagyon sikeresen zárult, több mint 200 gyermek, számos iskola vett részt rajta. Egyéniben és csapatban is rengeteg érmet hozott el iskolánk.

Íme az eredmények képekben:

 

A Föld Napja alkalmából Szentendre Város Önkormányzata és a Ferenczy Múzeumi Centrum versenyt és kiállítást szervezett a szentendrei és környékbeli óvodák és iskolák meghívásával. A gyerekek egy-egy "land-art" alkotással nevezhettek be, a művek elkészítéséhez csak természetes anyogokat használhattak. A felsős korcsoportból második helyezést ért el Fiál-Varga Áron 7.d osztályos tanuló, Léptek című művével. Gratulálunk neki!

 
 

Idén másodszor mentünk el a tankerület támogatásával Szolnokra a a Fiume Úti Általános Iskolában megtartott  XI. Komplex Művészeti Vetélkedőre. Az idei téma a régi mesterségek volt.

    Május másodikán Marcsi nénivel és 15 diákkal érkeztünk ebbe a kedves  tiszaparti városba. Diákjaink festés, rajzolás, térbeli munkák, dombormű, számítógépes grafika sőt fogalmazás kategóriában is versenyeztek. Viszonylag ritkán adódik lehetőség egy ilyen utazásra. A vendéglátó iskola tehetségpontként kiemelt hangsúlyt fektet a művészeti nevelésre, ez érezhető volt. Rengeteg diák versenyzett. Eredmény hírdetésig elmentünk egy közös pizzázásra, majd le a Tisza partra, ahol fagyiztunk egyet. Sajnos igyekeznünk kellett vissza, pedig szívesen maradtunk volna ,még a parton. 
  Jól éreztük magunkat mindannyian, jó volt együtt lenni, országot látni. 
Idén Morafková Laura 8.D osztályos tanulónk hozta el az első díjat, Bálnavadászat című festményével.  Az ő kiállítása hamarosan találkozható lesz a Mini BIG-ben.
   Minden diákunk nagyon igényes alkotásokat hozott létre, rájuk is büszkék vagyunk.
Akik még versenyeztek:
 
Gotsik Szonja Dorka
Szalma Lilien
Vancsicsin Ábris
Sztankovics Lara
Sajtos Dorina
Klug Emese
Kertész Dóri
Fiál-Varga Áron
Szlancsik Máté
Berecz Annamária
Sima Darinka
Mohácsi Zsófia
Fenyő Réka
Szita Regina

 

Az április elején megrendezett Kistérségi Angol Versenyen a hatodik évfolyamosok között Tenki Soma 2. helyezest ért el. Gratulálunk!

 

Az idén tizenkilencedik alkalommal adott otthont a Dunától keletre fekvő megyék Szép Magyar Beszéd versenyének Kisújszállás városa. A versenyt április 6-8-ig tartották, a 10 megyéből hatvannyolc 7-8. osztályos tanuló jutott a döntőbe.

Iskolánkat Nyisztor Panna 8.b osztályos tanuló (felkészítő tanára: Takács Tünde) képviselte, aki teljesítményéért a Kazinczy-jelvény bronz fokozatában, valamint könyvjutalomban részesült.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!


A márciusban Izbégen tartott városi népmeseíró pályázaton iskolánk két tanulója is küldöndíjat kapott.

Szele Viktória 8.d és Zsoldos Péter 8.d osztályos tanulók képviselték iskolánkat. Felkészítő tanáruk Szebelédi Rita tanárnő volt.

Gratulálunk!

Április 11-én iskolánk is megemlékezett a magyar költészet napjáról. Az alsó tagozatos gyerekek az általuk lemásolt ismert verseket ragasztották ki az iskola főbejáratára. A program a "Vigyél haza egy verset!" elnevezést kapta, mert ezen a reggelen a beérkező diákok hazavihették a kifüggesztett alkotásokat.

Bővebben...

A 4. f osztály tanulói   az Izbégi Általános Iskola által meghirdetett "Tarka-barka daloskönyv" rajzpályázaton díjazottak lettek. Díjazott tanulók: Fülöp Máté, Dobi Adriana és Kelemen Flóra. felkészítő tanító: Klement Mónika

 

A Ferences Kistérségi Matematikaversenyen szép  siker született! Mindkét évfolyamon iskolánk tanulója szerezte meg az első helyezést: 7. évfolyamon Laczkó Mátyás, felkészítő tanára Tóthné Vojtek Éva, 8. évfolyamon Zsoldos Péter,felkészítő tanára Bagdán Valéria.
 
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójában kiemelkedő eredményt ért el, és a díjazottak közé került 2 tanulónk. Laczkó Mátyás 7.o megyei 5., Zuti Bálint 7.o megyei 8. helyezett lett. Felkészítő tanáruk: Tóthné Vojtek Éva.
Gratulálunk!
 

2018. március 23-án tartottuk a versmondó verseny iskolai fordulóját. Igazodva a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár kiírásához, az idei téma a mai magyar költők gyermekversei voltak, "Friss Tinta" címmel. A hagyományoktól eltérően idén minden évfolyamon előselejtezőt tartottunk. Így a végső megmérettetésen a legjobb előadók szerepeltek. A versenynek egy külsős zsűritagja is volt: Juhász Róza színművésznő személyében. Az alsó tagozaton 22 diák, míg a felsősök között 23 tanuló képviselte magát a döntőn. Külön kiemelendő, hogy a felsősök ilyen szép számban vettek részt a versenyen. A helyezettek kategóriánként:

1-2. osztályosok: I. helyezett: Nagy Benedek (2.b), II. helyezett: Gyenes Domos (2.c)

3-4. osztályosok: I. helyezett: Berei Márton (4.d), Juhász Médi (4.e)

5-6. osztályosok: I. helyezett: Molnár Gergő (6.d), II. helyezett Szita Regina (6.d)

7-8. osztályosok: I. helyezett: Ujhely Csenge (7.e), Tűzkő Bora (7.e)

 

Az első és második helyezett indul a PMK-ban április 11-én tartandó városi fordulón.

Az első helyezettek vehetnek részt a Versünnep seregszemlén június 9-én a Pesti Vigadóban.

 

Gratulálunk a szereplőknek és a felkészítő tanáraiknak!

 

További képek itt tekinthetők meg:

https://photos.app.goo.gl/xolETbJiX7p1fhhU2