Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

BARCSAY ISKOLA

Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
2000 Szentendre, Kálvária út 18.

Idén 78 diák búcsúzott el a Barcsay Jenő Általános Iskolától.

Az utolsó tanítási napon reggel ballagóink átvették bizonyítványukat, majd hagyományainkhoz híven végigsétáltak az iskola folyosóin, hogy elbúcsúzzanak az alsóbb évfolyamok tanulóitól és pedagógusaitól.

A ballagási ünnepség 10 órakor kezdődött a családtagok jelenlétében. A megható műsor során a hetedik évfolyam tanulói búcsúztak a végzősöktől, majd az idei tanév újdonságaként az öt nyolcadik osztály közös beszédben köszönte meg az együtt töltött éveket tanárainak, diáktársainak és az iskola közösségének.

Dr. Bilonka Judit intézményvezető ünnepi beszédét követően átadásra kerültek a jeles és kitűnő tanulmányi eredményért járó elismerések, valamint az iskola Mecénás-díja.

Az ünnepség a ballagók közös éneklésével zárult, majd végzőseink utoljára, immár búcsúzó diákként sétáltak végig az iskola épületén a vendégek sorfala között.

Sok szeretettel búcsúzunk tőletek!

Kívánjuk, hogy az előttetek álló új úton sok öröm, siker, kitartás és boldog élmény kísérjen benneteket. Vigyétek magatokkal mindazt, amit a Barcsayban kaptatok, és mindig jó szívvel gondoljatok vissza az itt töltött évekre.

Sikeres, boldog és tartalmas középiskolás éveket kívánunk valamennyi ballagó diákunknak!