Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

BARCSAY ISKOLA

Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
2000 Szentendre, Kálvária út 18.

November 19-én nyílt meg a tanév gyerekrajz kiállítása. Az idei évben természetesen ez az esemény is iskolánk 40 éves fennállásához kapcsolódik. 

150 gyerek részvételével délelőtt 10 órakor nyílt meg a Jubileumi Gyerekrajz kiállítás. Negyedikes és hatodikos diákok adtak elő egy nagyon kedves színdarabot Regősné Róna Csilla rendezésében. Segítségükkel mi is elrepültünk a felettébb ritka állatok fantáziavilágába. Megelevenedett a verssorokban elképzelt Málnaszörny, a Sörényes Csupasz és több tucat olyan lény, aminek létezéséről nem is hallottunk korábban. Pedig itt élnek közöttünk! Bizonyítja ezt a több száz róluk készült rajz, illusztáció is. A versek íróját ugyan homály fedi, a rajzok viszont 2 hétig díszítik aulánkat. Köszönet érte S. Kovács Mária és Varga Anna tanárnőknek, akik gondoskodtak ízléses elhelyezésükről. A kiállítást Szarvas Rita, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium magyartanára nyitotta meg, aki beszédében méltatta a gyerekek előadását, tiszta kiejtését és élvezetes humorát. Fehér István természetismeret szakos kollégánk folytatta a megnyitó beszédet, rácsodálkozva a különös állatok létezésére. Elmesélte, hogy még ő sem hallott ezekről a lényekről, pedig a tegzes légyről írta anno a szakolgozatát!

Kedves Barcsaysok! Csodáljátok sok szeretettel ezeket a fantáziadús műveket, melyek nagy része majd a készülő jubileumi kiadványunkban is szerepelni fog!

Néhány izgalmas rajz:

 

További képek is megtekinthetők:

https://photos.app.goo.gl/k7vQiAUNcWwtbGQg9